Kreatív és kézműves játékok 3 éves kortól

Kreatív és kézműves játékok 3 éves kortól

Három éves korukban a gyerekek teljes sebességgel kezdik felfedezni a körülöttük lévő világot, egyre szociálisabbak, nő a kíváncsiságuk és a képzelőerejük, már vannak saját ötleteik és mindent magukba szívnak, mint egy szivacs.

Már mélyen az „én megcsinálom magam” fázisban vannak, így élvezik azokat a dolgokat, amelyek segítik fejleszteni a finom motorikus készségeiket.

Sőt, nemcsak azokat, íme néhány előny, amelyet a 3 éves gyermeked megtapasztalhat, amikor művészettel és kézművességgel foglalkozik:

  • a koncentrációt fejleszti
  • segíti a finommotorika fejlesztését: A művészi játékok és a kézművesség lehetőséget kínál a kisgyermekeknek új dolgok megtanulására, például ceruza vagy ecset tartására, fogására
  • bővíti a játék során a szókincsét: Amikor egy gyermek valami újat készít, szívesen megosztja azt másokkal. Ezért azt javasoljuk, hogy beszéljétek meg mi az, amit készíteni fogtok, milyen eszközöket fogtok használni, stb. 
  • növeli az önértékelést és az önmegvalósítást.

Az óvodás korú gyerekeknek szánt kreatívjátékok rengeteg lehetőséget kínálnak a felfedezésre, tanulásra, mindezt szórakoztató módon lehetővé téve számukra.

AZ 5 LEGJOBB KREATÍVJÁTÉK 3 ÉVESEK SZÁMÁRA

Gyurma

A gyurmázás nagyon jól fejleszti a finommotorikus mozgást. Lehet gyúrni, tépkedni, nyújtani, gömbölygetni.

A méhviaszgyurma a kéz melegétől válik gyúrhatóvá és csodálatos illatúvá.

A Stockmar méhviaszgyurmája élénk színéről, aromájáról és terápiás tulajdonságairól ismert. A csomag 6 alap színt tartalmaz, melyek különleges fényességgel rendelkeznek a speciális pigmenteknek köszönhetően.

Tudtad? A schleswig-holsteini székhelyű Stockmar hosszú évtizedek óta gyárt minőségi termékeket a művészek és a művészetoktatás számára. A Waldorf oktatáson alapuló Stockmar termékek valódi élményt tesznek lehetővé az érzékszervi tapasztalatok alapján. A termékfejlesztésben és -gyártásban a Stockmar a művészetpedagógiai és esztétikai szempontok mellett fontosnak tartja az ökológiai és társadalmi normákat. A vállalat ötvözi a több évtizedes tapasztalatot a legkorszerűbb tudással. A csomagolástól kezdve a formáig, színig, illatig és textúráig minden összeáll a Stockmarban

MiniArt

Színezés

A színezés koncentrációt, türelmet igényel, ráadásul fejleszti a szem és kéz koordinációját.

A Djeco bársonyszínezői új távlatokat nyitnak a színezésben a ksiebb gyerekek számára. A lapok bársonnyal vannak bevonva, és ezek a kontúrok segítenek a gyermekednek, hogy ne menjen ki a vonalból (ami nem elhanyagolható, ha a gyerkőc kevésbé kudarc tűrő) . Ráadásul a fekete körvonalak még jobban kiemelik a színeket.

Ez a színező 5 gyönyörűen illusztrált állatos képet tartalmaz. Halat, madarat, gekkót, kígyót, teknőst és környezetüket, amely egy különleges álomvilágba kalauzolja el a kicsiket.

Karcképek

Gyermekünk kézügyességét a karckép kaparással is fejleszthetjük. Feltétlenül próbáljátok ki ezt a technikát. Garantált siker lesz kicsik és nagyobbak körében egyaránt.

A karcképeket egy fekete-szürke réteggel borítják (ami a kaparós sorsjegyre emlékeztet). Ezt a felületet kell lekaparni, hogy előtűnjön az alatta levő színes réteg.

Az erdei állatokat minden kisgyermek szereti. A Djeco kreatív és inspiráló Állat – élet karcképe tele van erdei élőlényekkel és erdei részletekkel, akik csak gyermekedre várnak, hogy előbújhassanak. A készlet 4 darab képet és egy kaparót tartalmaz.

Kollázs

Egy szintén szórakoztató és nem túl bonyolult, de annál látványosabb technika a kollázs. A Kerti haverok készlet sok érdekes formát tartalmaz, melyeket, ha egymásra ragaszt a kicsi, akkor egy térbeli kerti jelenet elevenedik meg, madarakkal, cicával, kutyussal, szivárvánnyal.

A kollázs kép elkészítése minden kisebb gyermeknek szórakoztató elfoglaltság, miközben fejlődik kézügyességük.

Matricázás

A matricákat imádják a gyerekek. Ez a karácsonyi matricás panoráma poszter, amely 520 matricát tartalmaz, segít a forma és színfelismerés fejlesztésében.

Javítja a motoros készségeket, ismeretet ad át, és felébreszti az alkotás örömét! 

A feltüntetett színkódokat követve kell az újra felhasználható matricákat a helyükre tenni, ami által megelevenedik a karácsonyi jelenet a három királyokkal, Jézussal, Máriával, Józseffel és sok színes dekorációval. Szuper szórakozás lehet, akár az egész család számára is.

További termékek a MiniArtról

Kézműves, kreatív készletek

Szivacsfestő műhely | Spongya mackó

12,160Ft
Elfogyott

Matricás játékok, matricás poszterek

Kreatív, fejlesztő poszter, 96 matricával | Vízi állatok

3,390Ft
Elfogyott

Matricás játékok, matricás poszterek

Matricás panoráma poszter, 750 matricával | Cirkusz

4,690Ft

Kreatív színezők

Rajzműhely | Állatok

2,390Ft

Matricás játékok, matricás poszterek

Kreatív matricázó | Színes pöttyökkel

2,340Ft

Kézműves, kreatív készletek

Kollázs műhely | Kicsiknek

7,390Ft