A művészettörténet hatalmas mesekönyvében néhány barátság fényesebben ragyog, mint a többi. Az egyik ilyen figyelemre méltó kötelék két művészeti titán, Alphonse Mucha és Paul Gauguin között szövődött.
Alphonse Mucha, a szecesszió mestere és Paul Gauguin, a posztimpresszionizmus úttörője valószínűtlen párosnak tűnhetett. Művészeti stílusaik eltérőek voltak, de a határok feszegetése és az új művészi távlatok keresése iránti közös szenvedélyük összehozta őket.
Barátságuk magvait Párizsban, a művészi innováció nyüzsgő központjában vetették el. A bonyolult és díszes terveiről ismert Mucha az utcákat díszítő plakátjaival keltette fel Gauguin figyelmét.
A megközelítésbeli különbségek ellenére Mucha és Gauguin közös nevezőre talált a művészi konvencióktól való megszabadulás közös törekvésében. Merész művészi kísérletekbe kezdtek, megkérdőjelezték a status quót, és a kifejezés feltérképezetlen területeire merészkedtek.
Barátságuk élénk beszélgetések, művészi eszmecserék és kölcsönös csodálat révén virágzott ki. Elmerültek a színekről, a formáról és a művészi alkotás lényegéről szóló vitákban. A kötelékük révén egymás művészetét inspirálták.
Mucha dekoratív szépség iránti szeretete összefonódott Gauguin spirituális mélységre való törekvésével, megteremtve az esztétika és az önvizsgálat harmonikus keverékét. Arra inspirálták egymást, hogy új technikákat fedezzenek fel, feszegessék a határokat, és mélyre merüljenek a tudatalatti birodalmában.
Gauguin cserébe, hogy használhatta Mucha műtermét számos alkalommal modellt állt a festőnek.
Miután Gaugin Tahitire utazott a két jó barát nem találkozott soha többé.
De művészi szellemük összefonódott, kitörölhetetlen nyomot hagyva a művészvilágban.