MiniArt Márka fókusz
Kemény György: a magyar vizuális kultúra perifériára szorult zsenije
máj
Amikor a magyar grafikai formanyelvről beszélünk, gyakran előkerülnek olyan nevek, mint Kassák Lajos, vagy a nemzetközi modernizmus felől ható Moholy-Nagy László. A hazai grafika hivatalosabb irányvonalát az Iparművészeti Főiskola későbbi oktatói és művészei – például Kass János, Orosz István vagy Zelenák Crescens – képviselték. De kevesen ismerik Kemény György nevét, pedig vizuális forradalma évtizedek óta meghatározó – ha nem is a hivatalos kánonban, de a vizuális kultúránk mélyáramaiban biztosan.
A magyar vizuális kultúra különutas zsenije
Kemény György 1936-ban született, és a hatvanas évektől kezdve folyamatosan jelen volt a magyar kulturális élet egy különös zónájában: a design, a plakát, az autonóm grafika, és a vizuális kritika határterületein.
Plakáttervezőként kezdte, de sosem elégítette ki a konvencionális alkalmazott grafika. Önálló vizuális nyelvet alkotott, amely nemcsak esztétikai értékénél fogva volt izgalmas, hanem azért is, mert – ahogy ő maga egy interjúban utalt rá – mindig megpróbált úgy mondani valamit, hogy az kimondható maradjon.
Plakátmagazin és Ez + Az – vizuális gerillaművészet a rendszerben
A legismertebb munkái közé tartoznak az Ez + Az és a Plakátmagazin projektjei. Ezek nem csupán kiadványok voltak, hanem vizuális állásfoglalások: játékos, ironikus, mégis meglepően mély kritikák a rendszer, a társadalom és az esztétikai beidegződések felé.
Az Ez + Az kiadványok legfontosabb újítása a tipográfia és a képi elem közötti határok feloldása volt. Kemény nem egyszerűen illusztrációkat helyezett szöveg mellé, hanem olyan kompozíciókat alkotott, ahol maga a betű vált képpé, a szöveg pedig grafikai elemként funkcionált. Különösen jellemző volt a negatív terek tudatos használata – a fehér felületek ugyanolyan súllyal bírtak, mint a nyomtatott részek.
A Plakátmagazin nem a klasszikus értelemben került utcára – inkább galériákban, alternatív kiadványként és kiállítási anyagként volt jelen –, de formátuma és szellemisége miatt úgy hatott, mintha bárki a falról szedte volna le.
A Plakátmagazin formátuma ugyan a hagyományos plakátméreteket követte, de Kemény itt olyan tipográfiai megoldásokat alkalmazott, amelyek megelőlegezték a posztmodern grafikai szemléletet. A szövegek nem lineárisan követték egymást, hanem térbeli kompozícióként épültek fel. Az információhierarchia megszokott rendjét felrúgva olyan olvasási utakat kínált, amelyek minden alkalommal új jelentésrétegeket tártak fel.
Kollázsszerű gondolkodásmód
Kemény munkáiban gyakran találkozunk kollázstechnikával, de nem a hagyományos értelemben. Ő nem fizikailag ragasztott össze elemeket, hanem tipográfiai “montázst” alkotott – különböző betűtípusok, méretek és súlyok kombinálásával olyan vizuális együttest hozott létre, amely egyszerre volt koherens és fragmentál.
Pop art hatások és adaptáció
Kemény György plakátjai egyértelműen pop art ihletésűek – erős, kontrasztos színek, raszteres nyomtatási esztétika, fogyasztói kultúra elemeinek ironikus használata. Különösen Andy Warhol szitanyomásos technikájának hatása észlelhető, de Kemény ezt a magyar vizuális kultúra sajátosságaihoz adaptálta.
A pop art “magas művészet vs. populáris kultúra” határainak lebontása Kemény munkásságában is központi elem volt. Plakátjai működtek utcai médiumként, de egyben autonóm művészeti alkotásokként is.
A pszichedelikus grafika és a korai punk esztétika szintén hatással volt Kemény szemléletére, de a pop art volt a legmeghatározóbb nemzetközi inspiráció számára.
Gazdasági-társadalmi háttér
A Kádár-korszak kulturális politikája
A “gulyáskommunizmus” időszaka lehetővé tette a finom kritikai hangok megjelenését, feltéve, hogy azok nem voltak nyíltan konfrontatívak. Kemény György ennek a politikai térnek volt mestere – olyan vizuális nyelvezetet alakított ki, amely többrétegű üzenetet hordozott.
Az “Állami megrendelés vs. autonóm alkotás” dilemmája
Kemény gyakran dolgozott állami megrendelésekre (kultúrházak, színházak plakátjai), de ezekben a munkákban is megtalálta a módját annak, hogy saját vizuális filozófiáját érvényesítse. Ez a kettős gyakorlat jellemző volt a korszakra.
A szamizdat kultúra és a grafika
Az Ez + Az kiadványok félig-meddig a szamizdat kultúra részei voltak – nem voltak betiltva, de nem is támogatták őket hivatalosan. Ez a “szürke zóna” adott teret Kemény kísérletezéseinek.
Technikai újítások
Fotóreprodukciós technikák újszerű alkalmazása
Kemény György korán felismerte a fotószedés és a fotóreprodukció lehetőségeit. Olyan képmanipulációs technikákat alkalmazott, amelyek megelőlegezték a digitális grafika megoldásait.
Nyomdai korlátok kreatív kihasználása
A szocialista gazdaság nyomdai korlátai – kevés színválaszték, limitált papírválaszték – Kemény számára kreatív kihívást jelentettek. Ezeket a korlátokat alkotóelemként használta fel, ami különlegessé tette az eredményt.
Pop art eszközök a szocialista kontextusban
Kemény György “popartos” megoldásai különösen érdekesek a szocialista rendszer kontextusában. A nyugati pop art fogyasztói társadalom kritikája itt átalakult: Kemény a hivatalos kulturális diskurzus klisézett elemeit vette célba ugyanazzal az ironikus távolságtartással, amit a nyugati pop artisták a reklámvilággal szemben alkalmaztak.
Raszteres esztétika és tipográfia
A raszteres nyomtatás vizuális zaját, a “rosszul nyomtatott” esztétikát Kemény tudatosan alkalmazta – ez volt az egyik legnyilvánvalóbb pop art hatás. A tipográfiában is megjelent ez a fajta “anti-perfekcionizmus”, ami szembeállt a svájci iskola precíz rácsrendszereivel.
Miért nem tanítják Keményt?
Igaz most, hogy már nincs művtöri oktatás ez majdhogynem költői kérdés.
Kemény nem tartozott egyik hivatalos iskolához sem – vagy legalábbis nem építette be a nevét egyik grafikai klikkbe sem. Tanított ugyan, és dolgozott nagy kiadókkal is, de autonóm gondolkodóként alkotott. Nem volt professzor, nem volt akadémikus, de volt művész a szó legszabadabb értelmében.
Bár egyes oktatók említik a nevét, a hazai vizuális oktatásban ritkán szerepel tananyagként – ezt a hiányosságot érdemes lenne orvosolni.
Szegedy-Maszák Zoltán, aki Kemény életművét kiállításon mutatta be, így fogalmazott:
„Kemény képei úgy is működnek, mint szövegek – grafikai esszék, amelyekben egyszerre van jelen a humor, a logika, a groteszk és a rendszerkritika.”
Újrafelfedezés ideje – mit kezdhetünk ma Kemény örökségével?
Kemény György munkássága nem csak a nyomtatott anyagokon keresztül él tovább. Vizuális gondolkodása – ahol a vonal nem csupán forma, hanem állásfoglalás is – mára olyan értékké vált, amelynek újrafelfedezése egyre sürgetőbb.
Mert míg a világ plakátművészei lassan kanonizált sztárokká válnak, mi még mindig hajlamosak vagyunk elfeledni azt, aki a legközelebb áll(t) hozzánk.
És talán azért nem tanítják, mert Kemény nemcsak azt kérdezte, hogy mit mutatunk meg – hanem azt is, hogy miért nem mutatjuk meg. És ez a kérdés ma is érvényes.
Főkép: Kemény György grafikusművész Akácfa utcai műtermében., Fortepan / Vizsnyiczai Erzsébet