Marina Abramović, a performanszművészet (önmagát kikiáltó) nagyasszonya több mint öt évtizede fejleszti magát.
A jugoszláviai (ma Szerbia) Belgrádban született, szigorú szülők gyermekeként, akik szorosan kötődtek az ország kommunista rezsimjéhez. A belgrádi Képzőművészeti Akadémián tanult festészetet, majd a zágrábi Képzőművészeti Akadémián végzett. A ’70-es években kezdte felfedezni a performansz-művészetet, lemondva a vászonról, mely helyett önmaga vált médiummá, hogy szorosabb kapcsolatba kerülhessen a közönségével. Az előadást, a hangot, a videót, a fényképezést és a szobrászatot magában foglaló munkája, amely hosszú rutinokból áll, amelyek gyakran fizikai veszélybe vagy fájdalomba sodorják, olyan témákat dolgoz fel, mint a bizalom, a kitartás, a megtisztulás, a kimerültség és a távozás, és arra kényszeríti a nézőket, hogy nézzenek rá, miközben próbára teszi teste határait.