Fikció, vagy valóság?
A művészettörténet tele van vad fikciókkal és lenyűgöző figurákkal, és ez a két változó az, ami megnehezítheti annak megállapítását, hogy mi az, ami igaz, és mi az, ami fikció. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy sok esetben az igazság éppen olyan hihetetlen, különc, és egyedi, mint az adott művész által létrehozott alkotás.
Nem hiszel nekünk? Íme hat elképesztő, de mégis valós tény a történelem legérdekesebb művészeiről.
Pablo Picasso nem lopta el a „Mona Lisát”, de…
Pablo Picasso termékeny pályafutása során sok mindenbe belekóstolt- volt festő, szobrász, drámaíró -, de van egy foglalkozás, amely szintén felmerült, és amelyet a történészek előszeretettel kihagynak a listáról: ez pedig műkincs tolvaj.
1911. augusztus 21 -én ellopták Leonardo da Vinci Mona Lisáját a Louvre -ból. Nyolc nappal később egy Joseph Géry Pieret nevű férfi a Paris-Journal- nak elárulta, hogy Picasso és barátja, Apollinaire avantgárd költő birtokában van a Louvre-ból ellopott festmény. Ez a bejelentés tette Picassót a Leonardo festmény ellopásának egyik legfőbb gyanúsítottjává.
Valójában Pieret korábban legalább két ibéria szobrot ( i.e. 3- vagy 4. században készültek) ellopott a múzeumból, és eladta őket Picassónak (aki megvásárolta őket annak ellenére, hogy az aljukon a „Louvre Múzeum tulajdona” felirat volt olvasható).
Apollinaire a börtöntől való félelmében átadta a szobrokat a Paris-Journal-nak ( amit előző nap a Szajnába akartak dobni, annyira ráparáztak az ügyre), de a jó tett ellenére, őt és Picassot is kihallgatták a bíróságon a „Mona Lisa” hol létével kapcsolatban. A bíróság azonban nem talált olyan bizonyítékot, amely a lopáshoz kötötte volna őket, és végül elengedték őket.
1913 decemberében Picasso megkönnyebbülésére az ellopott „Mona Lisa” megjelent Firenzében, Olaszországban. Kiderült, hogy Vincenzo Peruggia, a Louvre egyik alkalmazottja ellopta a festményt, hogy visszajuttassa szülőhazájába, Olaszországba.
Leonardo da Vinci halogató volt / mondhatjuk azt is, hogy szétszórt
Annak ellenére, hogy Leonardo a „reneszánsz ember” megtestesítője volt, hajlamos volt befejezetlenül hagyni műveit. Bizonyíték erre a több száz jegyzet és vázlat, amelyet az 1519 -ben bekövetkezett halála után az utókorra hagyott.
Több bizonyítékra van szükséged, más szóval nem hiszel nekünk? Két leghíresebb művének elkészülte összesen 17 évet vett igénybe. Leonardo három évig dolgozott falfestményén, az „Utolsó vacsorán”, később pedig 14 évet töltött a híres – és a rászánt időhöz képest, meglepően kis méretű – „Mona Lisa” befejezésével. Azt mondják, hogy Leonardo csak azért fejezte be Az utolsó vacsorát, mert a védnöke végül azzal fenyegetőzött, hogy nem kapja meg az érte járó pénzt.
Vincent van Gogh csak egy festményt adott el – életében
Vincent van Gogh, akit széles körben a művészettörténet egyik legnagyobb festőjének tartanak, életében nem érte el a megérdemelt sikert. A pénz és csillogás helyett, a művésznek csak egyetlen egy festményt sikerült eladnia.
Van Gogh által hivatalosan is eladott festmény a Vörös szőlőültetvények Arles közelében. Ezt az a hiteles dokumentáció támasztja alá, amely azt mutatja, hogy a festményt 1890 elején Anna Boch festőnek adták el.
Ennek ellenére a Van Gogh kutatók megkérdőjelezték ezt a régmúlt iratot, és azt állítják, hogy 1888-ban Van Gogh testvére, Theo eladta a művész egyik önarcképét, még azelőtt, mielőtt eladásra került volna a Vörös szőlőültetvények Arles közelében.
Ezenkívül az amszterdami Van Gogh Múzeum azt állítja, hogy a művész élete során sok festményt értékesített vagy cserélt, a Van Gogh által írt levelek pedig arra utalnak, hogy sok művét eladta rokonainak. Hmmm, hát akkor most hol az igazság?
Nekünk is van Vincent Van Gogh termékünk, nézd csak:
Pierre-Auguste Renoir a fájdalmas ízületi gyulladás ellenére is festett
Pierre-Auguste Renoir, az impresszionista mozgalom egyik alapítója 1892-től kezdődően reumatoid artritiszben szenvedett. Meglepő módon Renoir élete utolsó 20 évében továbbra is alkotott, a fájdalmai és a betegség okozta bénulás ellenére.
Renoir az utolsó pillanatig ecsetet tartott a kezében, de előbb asszisztensre volt szüksége, hogy a vászon megfelelő pontjára helyezze el. Ha Renoir ecsetével a helyén volt, az asszisztens továbbra is készenlétben állt, hogy elrendezze a palettáját festés közben. Mozgó vászonnal is dolgozott, így nagyobb munkákat készíthetett.
Salvador Dalí azt hitte, hogy ő a halott testvére
Lehet, hogy ez a tény nem tűnik túlzottan elgondolkodtatónak, ha figyelembe vesszük a forrást, a közismerten furcsa Salvador Dalí-t, de a fenti mondatot nem csak azért állította, hogy megbotránkoztasson.
Dalínak volt egy bátyja, szintén Salvador. Tragikus módon soha nem találkozott idősebb testvérével – kilenc hónappal Dalí születése előtt testvére gyomor-bélhurutban halt meg.
5 éves korában a szülei elvitték bátyja sírjához, és elmondták Dalínak, hogy ő tulajdonképpen a bátyja reinkarnációja. Elhitte, amit szülei mondtak neki, hogy ő a reinkarnálódott testvére. Évekkel később Dalí több festményén is szerepelt bátyja, Salvador képe, köztük a „Holt bátyám portréjában”.
Dalíról egyébként oldalakat írhatnánk, mert egy igazi vérbeli fenegyerek volt. Azt például tudtad, hogy:
Dalí tervezte a Chupa Chups nyalóka lógóját?
Lautrec tehetséges – és különc – szakács volt.
A posztimpresszionizmus koronázatlan királya, Henry de Toulouse-Lautrec nagy ínyenc volt, s fergeteges vacsorákat rendezett. Receptgyűjteményét évtizedekkel halála után közeli barátja és műkereskedője, Maurice Joyant adta ki L’Art de la Cuisine címmel . Lautrec ötletes és olykor különös ételei között szerepel a barna delfin, mókus, szöcske és gém különféle fogásai. Ugyanilyen egyediek a kulináris útmutatásai is, például: „Miután egy szeptemberi napfelkeltén megöltünk néhány mormotát, akik orral a levegőben napozgatták magukat a napon, nyúzzuk le őket, és óvatosan tegyük félre azt a zsírtömeget, amely kiválóan alkalmas terhes nők hasának a beledörzsölésre. Vágd fel a mormotát, és úgy bánj vele, mint a párolt nyúllal, amelynek parfümje egyedi és vad.”